- 1 Vitalap
-
Ahsoka Tano
| | „Energiaszabályozót... most! Ez nem az. Hozd a hidrokulcsokat!” Ez a lap a Műhely közös csonkja, vagyis több szerkesztő által elkészíthető oldal. Segíts a szerkesztésében! |
- „Fegyelmezetlen vagy. Obi-Wan mellett sose lenne Jedi belőled... de mellettem van esélyed.”
- ―Anakin Skywalker[forrás]
Ahsoka Tano, gúnynevén Szájas, togruta Jedi padawan volt a klónok háborúja alatt. Yoda mester Ahsokát Anakin Skywalker tanítványának jelölte ki, az ifjú padawan pedig mohón próbálta bebizonyítani, hogy méltó mesteréhez. Ahsoka közrejátszott a szeparatisták vereségében a Christophsison és fontos pozíciót töltött be a tethi csatában is. Anakin és Ahsoka Jabba, a hutt fiának kiszabadításával elősegítette a huttok és a Köztársaság közti szövetséget.
Mesterével Ahsoka jelentős szerepet játszott a szeparatista csodafegyver, a Malevolence elpusztításában. Nem sokkal később Ahsokának lehetősége volt párbajozni Grievousszel, és ezzel egyike lett azon kevés Jedinek, akik túlélték a tábornokkal való találkozást.
Luminara Undulivel Ahsoka megpróbálta megállítani Asajj Ventresst, hogy kiszabadítsa Nute Gunrayt, sikertelenül. Ezek után részt vett Aayla Secura mester megmentésében a qualli űrcsatában, majd a Maridun bolygó védelmében. Ahsoka segített megfékezni a kék árnyék vírus terjedését és harcolt a rylothi csatában, ahol először vezethetett egy osztagot.
Életrajz
Szerkesztés
Gyermekkor
Szerkesztés
Ahsoka Tano-t, Plo Koon Jedi Mester fedezte fel egy küldetés során amikor a Shili-re vetődött. A Kel Dor magával vitte az akkor három éves a lányt a Jedi templomba. Kettejük közt szoros barátság alakult ki, Plo már-már az unokahúgaként tekintett a fiatal Togrutára, és gyakran becézte "Kicsi 'Soka"-nak. Ahsokát tizennégy éves korában, YE 21-ben, Yoda Mester Padawanná léptette elő, és a nemrégiben lovaggá ütött Anakin Skywalker-t jelölte ki a lány tanítómesteréül -annak tudta nélkül. Habár Skywalker kezdetben igen ellenségesen viselkedett újdonsült tanítványával, miután közös erővel elpusztítottak egy Szeparatista pajzsgenerátort -és ezzel elősegítették a Köztársaság cristophsis-i
győzelmét-, elfogadta a cserfes lányt Padawanjául.
A Klónok háborúja alatt (YE 22—YE 19)
Szerkesztés
Christophsis csatája
Szerkesztés

Hozzáadta: ShapiraPadawanná léptetés
Szerkesztés
Yoda abban a reményben helyezte Ahsoka-t Anakin felügyelete alá, hogy a felelősség a lány életért türelemre és megfontoltságra tanítja majd a forrófejű ifjoncot. Kinevezése után, Tano-t a Cristophsisra küldték, hogy találkozzon új mesterével. Habár elsőre Kenobi úgy hitte, hogy a lány az ő tanítványa lesz -a csata előtt jelezte a Jedi Tanácsnak, hogy új Padawan-t szeretne- cseppet sem lepődött meg, mikor a lány közölte vele és Skywalkerrel, hogy az utóbbit nevezték ki mesteréül. Gyanítható, hogy eredetileg is Kenobi ötlete volt, hogy Anakinnak tanítványt adjanak.
Ahsoka első harca
Szerkesztés

Hozzáadta: ShapiraA droidok és a klónok nem jutottak dűlőre, ezért a droidsereg visszavonult, majd védőpajzsát bekapcsolva ujra támadásba lendült. Így a klóncsapatok nehézlövegei nem bírtak kárt tenni a droid tankokban amik töretlenül haladtak előre. Anakin és Ashoka elrejtőztek egy doboz alatt, s megvárták, amíg a védőpajzson belül kerültek és a droidok elmasíroztak melettük. Ezután elindultak, hogy megsemmisítsék a pajzsgenerátort. Véletlenül összefutottak egy droidikával. Ahsoka rögtön harcolni akart, de Anakin ragaszkodott hozzá, hogy fusson. Így lefutották a droidot, és elérték a generátort. Ahsoka azonban nem vette észre a talajban megbúvó droidokat, amelyek aktiválódtak amint az érzékelőkhöz ért. Anakin elterelte a közeledő ellenség figyelmét, még Ahsoka elhelyezte a tölteteket. Eközben az egyik droid megközelítette hátulról őt, de fénykardjával kettészelte. A droid darabjai azonban az érzékelők felé gurultak, így jeleztek a többi droidnak, amelyek azonnal Anakinra támadtak. Ahsoka látta, ahogy Skywalkert sarokba szorítják egy romos faldarabnál s ekkor támadt egy ötlete. A falon volt egy lyuk, s mikor Anakin a megfelelő ponthoz ért, Ashoka ledöntötte azt, elpusztítva a droidokat és megmentve Skywalkert. Anakin megdorgálta, de valójában hálás volt neki. Innentől fogva jobban kijöttek egymással, mint mester és padawan.
Tethi csata
Szerkesztés
Egy új küldetés
Szerkesztés
A Christophsisen dúló csata után Ahsokát és Anakint megbízták egy fontos küldetéssel: meg kellett találniuk Jabba elrabolt fiát. Rögtön a Teth bolygóra mentek, mert valószínűleg ott rejtették el a kis huttot. Az a döntés, miszerint Anakint és Ahsokát küldték el erre a kulcsfontosságú küldetésre, bizalomra utal, ugyanis padawanokat nem szoktak elküldeni ekkora harcba.
Harc a falon
Szerkesztés
Miután megérkeztek a bolygóra, szembesültek egy komoly próblémával: nem tudtak feljutni a hegy tetején lévő monostorra, amit néhány századnyi harci droid védett. Így Anakin javaslatára az erdő felől kötelek segítségével felmásztak a meredek sziklafalon. Innen senki sem várta volna őket. Több száz klónharcos és AT-TE mászott fölfelé a falon, de végül felfedezték őket és hatalmas harc vette kezdetét. Ahsoka egy AT-TE tetejére mászott, amint felért a monostorhoz. A harci gépjármű ágyújával szétlőtte a mesterével harcoló droidikákat.

Hozzáadta: ShapiraPárbaj Ventresszel
Szerkesztés
A 4A-7 es csatadroid, aki az ő oldalukon állt, tájékoztatta őket, hogy Rottát a börtönben tartják fogva. Miután Tano és Anakin kiszabadította a kis hutott, rájöttek, hogy az megbetegedett és nagyon rosszul van. Eközben a csatadroid, a 4A-7-es videofelvételt készített arról, amint kiszabadítják Rottát. A droid elküldte a felvételt Dooku grófnak, ugyanis a robot ténylegesen a gonoszokat szolgálta. Ez a felvétel még azért is készült, hogy Jabba előtt megmutassák, hogy a kis hutott a jedik rabolták el. Egy seregnyi szepatarista droid jött, hogy visszaszerezzék a huttot, de szerencsére Ahsokáért és Anakinért egy harci jármű érkezett. Mielőtt még felszálltak volna a gépre, Ahsokának volt egy rövid párbaja Asajj Ventresszel, és túlélte a találkozást. Anakin felsegítette a hajóra, de nem tudtak leszállni sehová. Épp megpillantottak egy leszállópályát, de a 4A-7-es felrobbantotta ezt. Így nyilvánvalóvá vált Ahsoka előtt, hogy a droid egy kém. Lefejezte az árulót, majd végül sikerült leszállniuk egy öreg teherhajó hangárjában. A teherhajó a Tatooinera ment egyenesen. Ahsokának sikerült megmentenie Rotta életét, ugyanis keresett és talált is neki gyógyszert, aminek segítségével a kis hutt meggyógyult.
A Tatooine-i párbaj
Szerkesztés

Hozzáadta: ShapiraA sivatagban
Szerkesztés
A teherhajó, a Twilight megérkezett a Tatooinera, pontosabban lezuhant, ugyanis néhány Magnadroid IG-100-as droid lelőtte a hajót. Így Ahsokának és mesterének a sivatagon kellett átvágniuk, hogy elérjék Jabba palotáját. Éppen éjjel volt, amikor érezték, hogy csapdában vannak.
A küldetés vége
Szerkesztés
Különváltak, Ahsoka vitte magával Rottát. Anakin összetalálkozott Dooku gróffal; Ahsoka pedig négy magnadroiddal. Mielőtt még összecsaptak volna, a lány eljuttatta a kis hutott Jabbához. Bár nehéz volt, de Ahsoka végzett a három droiddal. Eközben Jabba előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Ziro nagybácsikája is jelen volt Rotta elrablásánál, sőt, segédkezett is benne. Mindez Padmé Amidala szenátor holo-üzenete alapján lett nyilvánvaló. Zirot súlyosan megbüntették, Dooku grófot pedig el akarták fogni. A jediket pedig a hutt megjutalmazta a háborúban való segítségével. Yoda és Obi-Wan felszedte Ahsokát és Anakint, hogy hazamenjenek.
A Gwori-i csata
Szerkesztés
A Malevolence
Szerkesztés
- „Várj! Csak azért mert eddig nem voltak túlélők, nem jelenti at, hogy most sincsenek.”
- ―Ahsoka szembeszáll a Főkancellár és a Jedi Tanács döntésével

Hozzáadta: Werebazs
Hozzáadta: Werebazs
Hozzáadta: WerebazsGrievous kénytelen volt visszavonulást elrendelni, a súlyosan sérült Malevolence-en azonban a hiperhajtómű is tönkrement. Kenobi flottája elől vámszorogva menekülő csatahajó vonósugárba fogta, és túszul ejtette Padmé Amidala szenátort, akit a Bankár Klán vezetőjén keresztül csaltak csapdába. Amíg Skywalker és Kenobi a Twilight-al átszálltak a Malevolence-re, Tano a Resolute-ról irányította a mentőcsapatot.
Eltűnt droid
Szerkesztés
Később a bothawui csatában Ahsoka irányította Skywalker három csillagrombolóját, amíg mestere a harcászokat vezette Grievous Keselyűdroidjai ellen. Skywalker vadászgépét találat érte harc közben. Anakin szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta, másodpilótája R2-D2 azonban eltűnt. Miután Anakin elmondta Obi-wannak, hogy nem töröltette Artu memóriáját engedélyt kaptak, hogy megkeressék. Skywalker harcászának roncsait ugyan megtalálták, de a droid sem ott, sem pedig annál a Trandoshan ócskásnál nem volt, akivel a csata helyszínén találkoztak. Ezek után Ahsoka javasolta mesterének, hogy próbáljon meg jobban kijönni az Artu helyére küldött R3-S6-el, aki több alkalommal is "gyári hibásnak" mutatkozott. A sikertelen kutatás után, Skywalker felderítésre indult, mivel gyanították, hogy Grievous tábornok egy kém-állomást létesített a szektorban. R3 ügyetlensége miatt azonban Grievousnek kis híján sikerült megölni a magányos vadászgéppel érkezett Skywalker-t, akit Ahsoka és Rex csak az utolsó pillanatban tudtak megmenteni a Twilight-al.
Párbaj a Kém Bázison
Szerkesztés
Nem sokkal ezután a flotta vett egy adást, amiben Anakin R2 hangját vélte felismerni. Miután bemérték az adás helyét és követték, kiderült, hogy a Ruusan egyik holdjáról érkezett, amelynek felső atmoszférája rejtette Grievous Kém Állomását. Skywalker, Ahsoka, R3, Rex és egy csapat klón behatoltak a létesítménybe, ahol szétváltak: Skywalker elindult megkeresni Artu-t, Ahsokára és a klónokra bízva a létesítmény generátorának felrobbantását. R3 titokban értesítette Grievous tábornokot, aki azonnal roham-droidokat küldött a feltartóztatásukra, és ő maga indult, hogy végezzen a behatolókkal. Időközben R3 mindent megtett, hogy lassítsa Ahsoka csapatát. Bár a droidokkal elbántak, miután Grievous megérkezett fordult a kocka. Bár Ahsoka magabiztosan szállt szembe a kiborggal, pillanatok alatt kiderült, hogy esélye sincs ellene. Hogy időt nyerjen Rexnek és a másik túlélő klónnak a bombák elhelyezésére, párbajra hívta Grievous-t, 
Hozzáadta: BikovNute Gunray őrzése
Szerkesztés
- „Mester, kérlek ne vedd zokon, de Ventress nagyon erős. Nincs Jedi, aki le tudná győzni. Kérlek, hadd menjek veled!”
- ―{{{2}}}

Hozzáadta: Werebazs
Hozzáadta: WerebazsDooku nyomában
Szerkesztés
Remélve, hogy ily módon Dooku gróf nyomára bukkanhatnak, Anakin Skywalker egy küldetés során szándékosan hagyta magát fogságba ejteni. A terv bevált, mivel Dooku, ugyanazon a Munificent-osztályú fregatton tartotta fogva Skywalker, amelyen őmaga is utazott. Amíg Obi-Wan kiszabadította régi tanítványát, a Resolute, Ahsoka parancsnoksága alatt megtámadta a fregattot. Dookunak azonban sikerült megszöknie a Jedik elől Napvitorlás hajójával. Anakin és Obi-Wan üldözőbe vették, és sikerült rákényszeríteniük a grófot, hogy leszálljon a közeli Vanqoron, azonban ők maguk is lezuhantak, miután összeütköztek a Dooku-t kísérő egyik Keselyűdroiddal. Ismét a gróf nyomába eredtek, akinek azonban sikerült csapdába ejtenie őket, mikor beomlasztotta mögöttük egy barlang bejáratát. Ahsoka éppen időben érkezett, hogy klóncsapatával kiszabadítsa őket.
Hajótörés a Maridun-on
Szerkesztés
- „Nem áldozhatsz fel ezer életet, csakhogy megments egyet."
"Igazad lehet, de én mégis mindent megteszek, hogy megmentsem az életét.” - ―Aayla Secura és Ahsoka Tano

Hozzáadta: Werebazs
Hozzáadta: WerebazsÚj szeparatista fegyver
Szerkesztés
Amíg Anakin lábadozott, és várták, hogy a Köztársasági flotta a nyomukra bukkanjon, nem várt veszély érkezett a bolygóra: egy szeparatista különítmény Lok Durd neimoidi tábornok vezetésével birtokba vette a Maridun-t a Konföderáció nevében. Habár Ahsoka meg akart ütközni a droid csapatokkal, Tee Watt Ka hallani sem akart harcról, és utasította a Jediket, hogy hagyják el a falut, még mielőtt a droidok megtalálnák őket. Ahsoka és Wag Too tehetetlenül nézték végig a bokorok fedezékéből, ahogy a rohamdroidok minden cél nélkül bele-belelőnek a Lurmenek toboz-házaiba. Mivel nem akarták még nagyobb bajba keverni a Lurmeneket, azzal, hogy a szeparatisták ott találják őket, a Jedik és a két klón a szavanna magas füvében rejtőzve eltávolodtak a falutól. Miután letáboroztak, Ahsoka megjegyezte, hogy a Lurmenek talán azért nem harcolnak, mert nincs bennük bátorság hozzá, erre azonban Secura azzal válaszolt, hogy ahhoz is bátorság kell, hogy valaki kiálljon az elvei mellett, és mint Jedi, ezt Ahsokának is tudnia kéne. Ezután azon kezdtek tanácskozni, hogy hogyan szabadulhatnának el a bolygóról. Mivel az egyetlen hajó amiről tudtak, a Szeparatistáké volt, úgy döntöttek elkötik azt, csak találják meg a táborukat. Ahsoka erre a végszóra fedezte fel az őket figyelő kutaszdroidot. Pár perces üldözés után Securának sikerült elpusztítania a gépet. Mivel tudni akarták, hova tartott, felmásztak az egyik óriás fára. Meglepve tapasztalták, hogy a droidok máris felhúztak egy erődítményt a táboruk köré. Hamarosan felfedezték azt is, hogy Lok Durd egy új "játékszerrel" érkezett. Anakin előreküldte Rex-et és Bly-t, hogy nézzék meg a fegyvert közelebbről. A két klón kis híján szembetalálkozott a Durd által előreküldött két rohamdroiddal, amikor is a neimoidi leadatta a defoliátor első próbalövését. A két klónnak éppen csak, de sikerült elmenekülnie a robbanás elől, ami igen nagy területen minden élőt elpusztított, ellenben a két droid, bár átment rajtuk a lökéshullám, sértetlen maradt. Ezután Durd egy nagy csapat droiddal és három tankkal elindult, hogy a Lurmeneken is kipróbálja a szörnyű fegyvert. A Jedik kivárták míg beesteledett, majd belopóztak a droid táborba, elkötöttek egy hajót valamint egy pár pajzsgenerátort és visszatértek a Lurmen faluba. Bár Tee Watt Ka ismét elakarta őket zavarni, mondván hogyha az a falu lakóinak sorsa, hogy meghaljanak a háborúban, akkor legyen úgy, a Jedik ezúttal nem tágítottak. Ahsoka és Aayla az Erő segítségével óriás tobozokból sáncot emeltek a falu köré, hogy a lehető legtovább távol tudják tartani a droidokat a pajzsgenerátoroktól. 
Hozzáadta: WerebazsA Kék Árnyék Vírus
Szerkesztés
Miután a Jedi Tanács arról értesült, hogy a Naboon egy biológiai-fegyvergyártó labort létesítettek a Szeparatisták, Obi-Wan-t, Anakint és Ahsokát küldték, hogy kivizsgálják az ügyet. Mivel megszakadt a kapcsolat Padmé Amidala szenátorral és Jar Jar Binks képviselővel, akik előre mentek felderíteni, Anakin Ahsokát, és a szenátort utoljára látó helybélit Peppi Bowt küldte utánuk. Amíg a mocsárban kutattak Padmé és Jar Jar után, mintegy véletlenül belebotlottak a labor egyik biztonsági kamerájába. Miután sikerült elbújniuk a kamerák elől, Ahsoka jelentést tett Obi-Wannak és Anakinnak, akik utasították, hogy robbantson fel egy bombát a létesítmény déli kapujánál, hogy magára vonja a droid őrség figyelmét. Miután felrobbantott egy hődetonátort, Ahsoka megbízta Peppi-t, hogy állítson meg mindenkit, aki szökni próbálna a laborból, majd folytatta útját. Hamarosan csatlakozott hozzá Rex százados egy csapat klón élén. Amíg ők feltartották a droidokat, Obi-Wan biztosította a bomba raktárat, Anakin pedig elindult kiszabadítani a szenátort és társát. Habár Anakinnak sikerült megmentenie őket, Dr. Nuvo Vindi, aki feltámasztotta és továbbfejlesztette a halálos Kék Árnyék Vírust, megszökött, és megkísérelte szabadjára engedni a gyilkos kórt. Szerencsére Peppi segítségével, a Jediknek sikerült elfogniuk az őrült tudóst, és a víruskapszulákkal töltött bombákat is hatástalanították.
Amíg Anakin és Obi-Wan felkészültek, hogy a bíróság elé vigyék Vindi-t, Ahsoka, Padme, és egy csapat klón felfedezték, hogy az egyik hatástalanított bombából, eltűnt a víruskapszula. Habár azonnal riadóztattak, elkéstek, mert Vindi asszisztens droidja, felrobbantotta a kapszuát, és szabadjára engedte a vírust. A labor automatikusan, hermetikusan lezáródott, csapdába ejtve a bent tartózkodókat, és a maradék droidokat. Ahsoka és csapata nem érték el időben a biztonsági kabint, és a vírus bejutott, megfertőzve mindannyiukat. Padménak és Jar Jarnak szerencséjük volt, mert épp egy másik védett szobában voltak, és volt rajtuk védőruha. A droidokra a vírus nem volt hatással, ezért tudták, hogyha sikerül kinyitniuk a labor egyik bejáratát, egész Naboo elpusztul, ezért Padmé elindult levadászni a droidokat.
Hozzáadta: WerebazsRyloth felszabadítása
Szerkesztés
A Blokád áttörése
Szerkesztés
- „Csapda volt Szájas. Nem tehettél róla."
"Miattam halt meg, az a rengeteg pilóta."
"Lény erős Kicsi. Ez a parancsnokok sorsa.” - ―Anakin és Ahsoka

Hozzáadta: Werebazs
Hozzáadta: Werebazs
A főváros felszabadítása
Szerkesztés
- „Ez nagyon közel volt, Mester!"
"Nem szoktad még meg, Szájas?” - ―Anakin és Ahsoka
Mialatt Mace Windu és Cham Sindulla egyesült csapatai bevették Lessut, a Ryloth fővárosát, és Wat Tambor parancsnoki központját, a Szeparatisták gyújtóbombázásba kezdtek, hogy minél nagyobb károkkal járjon a Köztársaság győzelme. Anakin és Ahsoka vezette a bombázók irtására kijelölt vadász századot. Az egyik bombázórajt, az utolsó pillanatban állították meg, mielőtt porig rombolták volna Lessu-t.
Hajótörés Felucián
Szerkesztés
- „Nem kell keménynek látszanod ahhoz, hogy az legyél.”
- ―Ahsoka
Mikor megszakadt a kapcsolat egy kórház állomással a [Felucia] felett, Obi-Want, Anakint és Ahsokát küldték nyomozni. Megérkezésükkor megtámadta őket egy csapat Keselyű droid (egyértelművé téve, hogy a kórház állomást Szeparatista támadás érte), és a Jedik hajója lezuhant. Hamarosan találtak egy látszólag elhagyatott falut, aminek felderítése közben négy fejvadásszal találkoztak: Sugival, Seripassal Emboval és Rumi Paramitaval. A kezdeti ellenségeskedés kis híján összecsapásba torkollt, de a falu vezetője megakadályozta. Mint kiderült, a falusiak bérelték fel a fejvadászokat, hogy megvédjék őket egy kalózbandájától, akik a falusiak által nehezen megtermelt gyógynövények elrablásából és annak eladásából származó hasznon élősködtek. Ahsoka mindenképp segíteni akart a falusiakon, de Obi-Wan attól tartva, hogy ha túl sokáig maradnak a bolygón, a falusiak nyakára hozhatják a droidsereget, visszautasította. Véleménye megváltozott, mikor megtudta, hogy régi ismerősük, Hondo Ohnaka és bandája fenyegetik a falut. Bár Obi-Wan felajánlotta a kalóznak, hogy az elrabolt termény értékének sokszorosát fizetnék neki egy fuvarért, Hondo nem fogadta el az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy a köztársasági kreditek értéktelenek az ő "üzlettársainak" körében.
Büntetés és a Holocron krízis
Szerkesztés
Engedetlenség Felucián, Őrszolgálat
Szerkesztés
A lopott Holocron keresése
Szerkesztés
A fejvadász és az elrabolt gyermekek nyomában
Szerkesztés
A Második Geonosis-i csata
Szerkesztés
Az Invázió
Szerkesztés
A Fegyvergyár elpusztítása
Szerkesztés
Testrablók
Szerkesztés
Elvesztett fénykard
Szerkesztés
Ahsoka és mestere éppen készült felkutatni egy híres fegyverkereskedő bandát de Anakin megparancsolta neki, hogy maradjon az épületen kívül. Hirtelen mindenki kirohant az épületből és kiütötték Ahsoka kezéből szerencsére éppen látta azt a halfejű lényt amelyik ellopta. A mesterének természetesen nem mondott semmit. Később a templomban kikérte a könyvtáros véleményét aki elvezette őt Terasse Nube mesterhez aki az alvilág szakértője. Ő már hamar kiderítette, hogy ki lehet az Ashoka persze egyből indulni akart de az idős mester megkérte had mehessen vele hiszen már régóta nem mozdult ki a templomból. Meglelték hát a zsebtolvajt aki viszont már eladta azt. Nehezen kiszedték belőle, hogy kinél található. Végül megérkeztek viszont a kereskedő már meghalt egy nőt találtak mellette aki azt hazudta, hogy ő is csak áldozat de végül kiderült,hogy ő is csak bűntárs. Az igazi bűnösnek Ahsoka követi de végül nemsikerül elkapnia. Az összes rendőrrobotot értesítik. Ahsokáék végül a pályaudvaron sikerül elkapniuk a tetteseket az egyikőjük mégis elmenekül. Az elmenekült bűnöző nem jut messzire de túszul ejt valakit az esemény vége az lett, hogy az öreg mester előveszi rejtegetett lézerkardját és lefegyverzi a tolvajt.
Boba Fett nyomában
Szerkesztés
Egy merénylet meghiúsítása
Szerkesztés
Túsz szabadítás
Szerkesztés
Tanítás az Akadémián
Szerkesztés
Kitérő a politika útvesztőjében
Szerkesztés
Mortis
Szerkesztés
A Piell-mentőakció
Szerkesztés
Túlélés
Szerkesztés
Polgárháború a Dacon
Szerkesztés
A Köztársaság Rabszolgái
Szerkesztés
Ahsokáról
Szerkesztés
A színfalak mögött
Szerkesztés
Dave Filoni, a film rendezője és a forgatókönyvíró, Henry Gilroy együttesen találták ki, hogy kellene egy női szereplő. George Lucas, a Csillagok háborúja-saga rendezője és teremtője beleegyezett e döntésbe, és támogatta Ahsoka ötletét. Először 2007 áprilisában, egy fesztiválon jelentették be nyilvánosan, hogy Ahsoka is szerepelni fog a filmben. A Starwars.com hivatalosan egy frissítés részeként bemutatta a karaktert. A fiatal togruta természetesen szerepelt a 2003 óta futó rajzfilmsorozatban is.
Ahsoka Tano eredeti szinkronhangját Ashley Ecksteinnek köszönhetjük.
Érdekességek
Szerkesztés
- Dave Filoni, a film rendezője elárulta, hogy Ahsoka eredeti neve Ashla lett volna, de figyelmeztették, hogy egy ugyanilyen nevű jedi már szerepelt a Klónok támadásában.
Magyar hangja, Molnár Ilona.
Személyiség és jellemvonások
Szerkesztés

Bár Tano Jedi kiképzése révén alapvetően jólelkű személy volt, azonban -részben Togruta öröksége miatt- gyakran mutatott olyan mértékű aggreszivitást, ami aggodalommal töltött el egyes Jedi Mestereket. Többek között nem habozott életveszélyesen megfenyegetni Nute Gunray-t, amikor a nemoidi szeparatista vezető nem volt hajlandó vallomást tenni Luminara Unduli Jedi mesternek. Továbbá -mesteréhez hasonlóan- gyakran lenézően beszélt ellenfeleivel, például "kopasz hárpiának" szólította Dooku gróf orvgyilkosát Assaj Ventress-t, és még a félelmetes Grievous tábornokot is "csak egy konzerv"-ként írta le, mielőtt klónkatonáival megütközött a kiborggal.
Tano valósággal rajongott mesteréért, igaz ezt Skywalker nem vette észre - valószínűleg azért mert a lány szemtelenséggel, és egy ideig a "Skysrác" megszólítással leplezte. Erre válaszul Anakin a "Szájas" gúnynevet adta neki.
Képességek
Szerkesztés
Erő képességek
Szerkesztés
Ahsokának igen erős kapcsolata volt az Erővel, korához és képzettségéhez mérten képességei nagyon fejlettek voltak. Tudta használni az Erő ugrást, valamint számos egyéb akrobatikus mozdulatokat. Ezek lehetővé tették, hogy olyan ellenfelekkel bánjon el, mint a félemetes IG-100 Magna testőrök. Emellett meglepően sikeres volt a Telekinetikus erők használatában, többek közt képest volt ledönteni egy jókora faldarabot a Christophsisi csatában, valamint Erő lökést használt Assajj Ventress-en, megmentve ezzel Luminar Unduli mester életét. Viszonylag rövid idő alatt elsajátította az Elmetrükkök használatát is, amit sikerrel alkalmazott egy neimoidi őrön, igaz később elbukott Almec mandalóri miniszterelnök különlegesen képzett emberein.
Ahsoka képes volt megérezni a Padmé Amidalát fenyegető veszélyt is, mielőtt egy fejvadász a szenátor életére tört. Azzal, hogy hallgatott az Erőre, megmentette a szenátornő életét.
Ahsoka Erő képességei, nagyjából egy évvel Padawanná válása után már olyan fejlettek voltak, hogy fegyvertelenül, az Erőre, és pusztakezes harcművészeti tudására támaszkodva letudta győzni Garnacot, egy tapasztalt, felfegyverzett Trandoshan hímet.
Fénykardja
Szerkesztés
Ahsokának zöld fénykardja van, ami fehér markolattal rendelkezik. Sok információ nem derül ki róla, valószínűleg a Jedi-rend adta neki. Átlagos nagyságú volt. A későbbiekben egy zöldes-sárga shotot -rövid pengéjű fénykard- is készített.

Hozzáadta: ShapiraHarci technikája
Szerkesztés
Ahsoka alap vívó-stílusa egy fordított fogású Shien-variáció volt, de Skywalker mellett elég nagy jártasságra tett szert az Ötös forma másik típusának, a Djem So-nak a használatában is. Skywalker gyorsan felismerte, hogy a lány erőssége kis termete és fürgesége, ezért vívógyakorlataikon igyekezett a legtöbbet kihozni a lány ezen tulajdonságaiból. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis Ahsoka pár héttel Padawanná válása után képes volt megvédeni magát Grievous tábornokkal szemben. Nagyjából egy évvel azután, hogy Ahsoka a tanítványa lett, Skywalker elkezdte tanítgatni a lányt a Jar'Kai, azaz a két fénykardos vívás művészetére.
Egyéb képességek
Szerkesztés
Ahsoka nemcsak a fénykardpárbajban bizonyult tehetségesnek, de roppant ügyes volt a kézitusában is. Ez először Cad Bane fejvadász elleni harcában mutatkozott meg, amikor is könnyedén padlóra küldte a tapasztalt zsoldost, igaz Bane valószínűleg szándékosan hagyta magát megverni, hogy elaltassa a lány éberségét. Amint ez megtörtént, Bane egy sokkolót használva megbénította Ahsokát. A Togruta lány a későbbiekben is bizonyította, pusztakezes harctudását: a Mandaloron, az áruló Almec miniszterelnök katonáit intézte el meglepő könnyedséggel, majd elrablásakor, három rávadászó Trandoshannal is végzett.
Ahsoka kiváló vadászpilóta volt, igaz Mestere kezdetben idegenkedett repülési stílusától. Ezenkívül bizonyította, hogy stratégaként is megállja a helyét, amikor felvetette, hogy vessék be a Marg Sabl manővert a Rylothi csatában, mint az egyetlen sikerrel kecsegtető mozdulatot a túlerőben lévő, de ostoba B1-es rohamdroidok vezette Szeparatista flotta ellen.
Valószínűsíthető, hogy Ahsoka mesterétől igen sokat tanult gépészetből, ugyanis mikor Obi-Wannal és Anakinnal a Mortison ragadtak, képes volt működőképes állapotba hozni totálkárosra tört hajójukat.
A jelek szerint Ahsokának igen jó nyelvérzéke van. A Galaktikus közös nyelven kívül, legalábbis alapszinten beszéli a Dorint, képes megérteni a Shyriiwookot, valamint egy bizonyos fokig a Binárist. Hogy anyanyelvén, a Togrutin mennyit tud, már ha egyáltalán, még nem derült ki.
Megjelenések
Szerkesztés
- Star Wars: Klónháborúk regény (Először tűnik fel)
- Star wars: Klónok Háborúja animációs mozifilm
- Star Wars: Klónháborúk regény a mozifilm alapján
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Erősödő Malevolence”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „A Malevolence árnyéka”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Vesszen a Malevolence”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Egy droid veszte”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „A droidok küzdelme”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „A sötétség leple”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Grievous búvóhelye”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Dooku elfogása”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Zuhanás”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „A béke védelmezői”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Kék árnyék vírus”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Az Ezer Hold rejtélye”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Vihar Ryloth fölött”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Ryloth felszabadul”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Holocron Heist”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Cargo of Doom”
-
Star Wars: A klónok háborúja - „Children of the Force”
- Találkozás Ahsoka Tanoval könyv
- Az új padawan
- Star Wars: Klónháborúk: Intergalaktikus Kaland
- Anakin akcióban
- Star Wars: Klónháborúk - A Köztársaság rabszolgái: 1. fejezet - Kiros rejtélye
- Star Wars: Klónháborúk - A Köztársaság rabszolgái: 2. fejezet - Zygerria rabszolgakereskedői
- Star Wars: Klónháborúk - A Köztársaság rabszolgái: 3. fejezet - Zygerria mélységei
- Star Wars: Klónháborúk - A Köztársaság rabszolgái: 4. fejezet
- Star Wars: Klónháborúk 1: A végzet hajógyárai
- Star Wars: Klónháborúk 2: Gyorsított tanfolyam
- Star Wars: Klónháborúk 3: Taloraaan Széllovagjai
- A klónháborúk: Kifosztás