Wikia

Csillagok háborúja

Figyelőlistám Friss változtatások

Csempészek Szövetsége

Csempészek Szövetsége
Általános adatok
Alapító(k)

Talon Karrde

Kronológiai és politikai adatok
Kronológiai és politikai adatok
Felbomlás ideje

YU 29

Korszak(ok)
Kapcsolat(ok)

Új Köztársaság

A Csempészek Szövetsége a csempészek laza koalíciója volt, amit Talon Karrde vezetett.

Történet Szerkesztés

YU 1-ben Talon Karrde és Billey néhány embere együttműködött egy szervezetben, amit Csempészek Szövetségének hívtak. Ez ihlette a későbbi Szövetséget, aminek gyökereit a Karrde által a Troganon összehívott neves csempészek jelentették, akik segítettek az Új Köztársaságnak Thrawn főadmirális támadásai ellen. Miután fontos szerepet játszottak Thrawn erőinek legyőzéhez a Bilbringi csata során, a kollaboráció formális szövetséggé szerveződött, amely szövetkezett az Új Köztársasággal Sian Tevv segítségével, aki meggyőzte az Ideiglenes Tanácsot az űrhajósok értékéről.

Tizenöt éven keresztül a Csempészek Szövetsége együttműködött az Új Köztársasággal kölcsönös haszonnal, Mara Jade közvetítésével, míg feleségül ment Luke Skywalkerhez és a Yavin 4-re költözött. A csempészek információt adtak az Új Köztársaságnak a konfliktus zónákban, míg az Új Köztársaság legális aktivitást adott nekik az Új Köztársasági űrben, és megengedte, hogy csempésszenek az ellenséges területre.

A yuuzhan vong háború YU 25-ben ugyanakkor tüskét ütött a szövetségen belül, amely egyébként is meggyengült a Pellaeon-Gavrisom béke után, mely lecsökkentette a csempészek hatáskörét. Az invázió első napjaiban a csempészek segélyt, fegyvereket és menekülteket szállítottak világról világra. Ahogy elkezdték elveszíteni a reményt az extra-galaktikus behatolók legyőzésére, néhány csempész csatlakozott a Béke Brigádhoz, amely a yuuzhan vongokat segítette annak reményében, hogy később megváltást kapnak.

Többen is ugyanakkor valósnak látták a yuuzhan vong veszélyt és az Új Köztársaság oldalára áltak. Csempészek kis flottája Lando Calrissian Lady Luckjával és Booster Terrik Errant Venture csillagrombolójával segítette az Új Köztársasági erőket az Ebaq 9-i csata során. Han Solo vezette a csempész flottát a Millennium Falconból, és megtámadta a yuuzhan vong flottát egy találékony, szokatlan stratégiával. Bár súlyos veszteségeket szenvedtek, sikerült megzavarniuk a yuuzhan vongot, és amikor az idegenek az Ebaq 9 felé fordultak, hogy megtámadják a jedi és köztársasági erőket, amelyek a holdon rejtőztek, a csempészek maguk álltak az útjukba, hogy időt nyerjenek az elrejtőzötteknek, hogy az erődjeikbe meneküljenek.

YU 29-ben a Coruscant felszabadítását követően fontos változások következtek be a Csempészek Szövetségén belül. A tiltott szerek kereslete lecsökkent, mivel a kevés fűszer miatt a fogyasztók leszoktak, ezért a kereskedelem lecsökkent. A vezetők ezért úgy döntöttek, hogy erejüket a galaktikus civilizáció újraépítéséért áldozzák. Karrde viccesen megjegyezte, hogy "a szervezet Ex-Csempészek Szövetsége lett".

Valószínűleg a szervezet felbomlott, mivel eredeti tagjaiból is ex-csempészek válltak.

Megjelenések Szerkesztés

Pages on Csillagok háborúja

Lap hozzáadása
2 143pages on
this wiki
Advertisement | Your ad here

Latest Photos

Kép hozzáadása
2 214photos on this wiki
Továbbiak >

Recent Wiki Activity

Továbbiak >

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki